Örömhír! Pár nappal a blog indulása után meg is érkezett az első összejövős sztori (köszönet jadviga79-nek), amiben van elmaradt bemutató, kihalt metrószerelvény és a fiúknak egy kis leszólítás how-to is. A sztori alant:

Eddigi életem leghosszabb és egyben sorsfordító kapcsolata indult így, melyet elmesélek nektek.

18 évesen, éppen befejeztem egy iskolát és úgy döntöttem elhelyezkedem. Örültem, hogy végre felszabadultam, és hamarjában kerestem magamnak egy munkahelyet. Nem is tartott sokáig, hogy megtaláljam akkoriban megálmodott munkahelyemet. Február közepén elkészítettem egy próbamunkát, majd közölte leendő főnököm, hogy nagyon elégedett az eredménnyel, és szeretné tudni, hogy mikor tudnék kezdeni. Én kieszközöltem magamnak két hét pihenést és márciusra terveztem a kezdést. Beleegyezett, csak arra kért, mivel március elején, éppen a kezdést megelőző hétvégén lesz egy bemutató, jó lenne, ha ott megjelennék. Megbeszéltük a helyszínt és az időpontot. Eltelt a két hét, kipihentem magam, és azon a bizonyos vasárnapi napon elindultam „Rákosborzasztóra”, hogy megnézzem újdonsült kollégáimmal és főnökömmel a bemutatót. Találkoztunk a megbeszélt helyen, minden teljesen kihalt volt, rajtunk kívűl sehol senki. Egy lélek sem jött, minden zárva volt. Kis idő múlva főnököm telefonálgatni kezdett, majd hamarosan kiderítette, hogy a bemutatót az előző napon, szombaton nélkülünk tartották meg. Nem volt mit tenni, elindultunk hazafelé. Volt neki egy kis rozoga kispolskija, betuszkoltuk magunkat, és közölte velem, hogy Kőbánya-Kispestig el tud vinni, és ott majd felszállhatok egy metróra. Én ennek a lehetőségnek is nagyon örültem, igencsak messze voltam a lakhelyemtől. Sikeresen megérkeztünk a kék metró végállomásához, és a hétfői viszontlátás reményében elbúcsúztunk egymástól. Mivel túl sok kedvem nem volt az elmaradt program helyett hazamenni, úgy döntöttem elmegyek megnézem a testvérem sportversenyét, ahol számtalan baráttal is találkozhatok, és így fogom elütni az időt. Úgyhogy a Deák teret vettem célba. Felszálltam majd leülltem az alig pár emberrel megtöltött metróra és elindultunk. Elértük a következő megállót, a Határ útat és kinyílt az ajtó. Én az ajtóval szemben ültem egyedül, majd megszólalt a hang a metrón, jelezvén, hogy záródnak az ajtók, ekkor, szinte az utolsó pillanatban beugrott egy 25 év körüli srác az utolsó metrószerelvénybe, ahol én is ültem. Végigmért, majd leült velem szemben. Persze, én is őt néztem, mikor beugrott a metróba, de aztán nem nagyon tudtam megfigyelni, mert egyfolytában engem nézett, és ez nagyon idegesített. Talpig kabátban voltam, szóval ő sem sokat láthatott belőlem, de az arcomat nézte egyfolytában. Ehhez tudni kell, hogy nekem akkoriban nehezen ment ez a szemezés dolog. Egész egyszerűen nem tudtam ezzel mit kezdeni. Zavarba jöttem tőle. Miért néz? Mondjon vagy csináljon valamit, de azzal, hogy néz nem tudok mit kezdeni.... Így zavaromban már néztem mindenhová csak rá nem, ami persze nehéz volt a metrón látnivaló híjján. :)

Szerencsére végre eljutottunk a Deákra, úgyhogy kiszabadultam a „kelepcémből”. Nagy vehemenciával csörtettem a 2-es metró felé, majd mikor elfordítottam a fejemet, láttam, hogy a srác közvetlenül mögöttem robog, aztán hirtelen elém került és megszólított, méghozzá, ezzel a szöveggel:  „ Ne haragudj, tudom, hogy hülyén hangzik, de van barátod?” Hát nekem épp nem volt, és ahogy így elém állt, és jobban megnéztem magamnak, eléggé tetszett ahhoz, hogy az otthoni számomat megadjam neki. Majd ezután közölte, hogy ő most vidékre utazik, de 5 nap múlva visszajön és akkor majd felhív. Ezzel sarkon fordult és otthagyott. A meglepetéstől szólni sem tudtam, mert akkor éppen nagyon ráértem volna beszélgetni. Szóval, szépen elballagtam a sporteseményre, és próbáltam minél hamarabb kiverni a fejemből ezt az egészet és semmi reményt sem fűzni a dologhoz, és a „na ebből se lesz semmi!” gondolatokkal tompítottam.

5 nap múlva pénteken felhívott a srác a munkahelyemen, és elhívott vacsorázni, amitől leesett az állam, egyrészt nem számítottam rá, hogy felhív, a munkahelyi számot nem is ismerte, harmadrészt, mert 18 évesen ritkán jártam vacsizni az évfolyamtársakkal, mondhatni soha. :)

Megvolt az első randi, ahol sikeresen összetalálkoztunk az előző pasim baráti köréből egy lánnyal, aki prímán így is mutatott be engem az ő pasijának, mint XY volt barátnője... ezúton is köszi mégegyszer.... :) Mindenesetre az ezen az estén létrejött kapcsolat 8 évig tartott.

(Jadviga79)